Home » MAC Viva Glam történeti áttekintés

MAC Viva Glam történeti áttekintés

MAC Viva Glam

A MAC Viva Glam első bejegyzést akkor állítottam össze amikor, még nem voltam márka menedzser, még nem ástam bele magam csak az éppen aktuális érdeklődési köreimbe. Azóta évről évre előveszem ezt a bejegyzést, hiszen csak újabb és újabb együttműködésekkel bővítem az eddigi adatokat. Szeretem, hogy már akkor megvolt bennem ez a kutató szellem, amikor még csak tudattalanul a hobbimnak éltem.
Lássuk a 2020-as “update” verzióját ennek a bejegyzésnek :)

2020. Viva Glam –  Rosalia

2019.  Viva Glam – Winnie Harrow

2018. Viva Glam – Sia

Mögöttes tartalom

Megérkezett az új MAC Viva Glam rúzs. Aminek az eladásból származó teljes bevételt a MAC a HIV és AIDS által fertőzött nők, férfiak és gyermekek megsegítésére fordítja. Ez a kezdeményezés nem egy új dolog. Már évek óta tart az évenként megújuló folyamat. Pontosan ezért összegyűjtöttem mindenkit, aki hozzájárult ehhez a fantasztikus mozgalomhoz az évek során. 2017-ben a csodás Taraji P. Henson lett a Viva Glam rúzs arca. Az új szín lenyűgöző és ez a kezdeményezése a MAC-nek egyszerűen teljesen levesz a lábamról, mert nagyon szeretem, azt amikor a nagy cégek társadalmi felelősségvállalásukat nem veszik félvállról.

Közösen

Ez a kampány bizonyítja, hogy együtt közös erővel mennyi jó dologra vagyunk képesek. Hiszen már nagyon sok pénzt sikerült az alapítvány részére összegyűjteni. Büszkék lehetünk mindenkire, aki benne volt már ebben a kampányban. Nagyon örülök, hogy ennyi embert ‘kellett’ felsorolnom ebben az összesítésben. Természetesen a vásárlók is részesei ennek a mozgalomnak. Mindemellett ki kell hagsúlyozni, hogy ezt az egészet nem lehett volna létrehozni ha nincs egy ilyen ikonikus terméke egy cégnek, mint a MAC-nek a  rúzsok.

Minden egyes évben egy kiemelkedő karaktert választanak a MAC Viva Glam arcának. A személy(ek) nagyon erős karizmával rendelkeznek és az aktuális színű rúzson az autogramjuk is megtalálható. Egy igazi rajongó, a rúzsok dobozát a kifogyott termék után is megtartja, hogy meglegyen ez a nemes célért küzdő termékcsalád összes darabja.

Kiemelés a kiemelkedők közt

A kezdetek RuPaul nevéhez fűződnek, aki az első Viva Glam ‘it girl’ helyett “MAC girl” volt a kampánysorozat kezdetén. A szépsége az egésznek, hogy a 25. évfordulón Winnie Harrow ugyanabban a képsorozatban tűnik fel, amit előtte 25évvel a drag queen mai királynőinek anyja RuPaul is szerepelt. Ez, mind a brandnek, mind RuPaulnak egy jó marketing fogás volt. Nikij Minage-t is egy kiemelkedő alaknak mondhatjuk a kiemelkedő alakok közt, hiszen Ő kétszer is szerepelt a kampányban. Ráadásul egymást követő két évről beszélünk az Ő esetében. Az ikonikus Lady Gagát is kétszer érte a megtiszteltetés. Szintén két egymást követő évben.

2017. Viva Glam Taraji P. Henson

 

2016. Viva Glam Ariane Grande

 

2015. Viva Glam Miley Cirus

 

2014. Viva Glam Rihanna

 

2013. Viva Glam I. RuPaul returned

2013. Viva Glam Nicky Minaj

2012. Viva Glam Nicky Minaj and Ricky Martin

 

2011. Viva Glam Lady Gaga

2010. Viva Glam Cyndi Lauper and Lady Gaga

 

2009. Viva Glam VI. Fergie

2006. Viva Glam VI.

Debbie Harry, Dita von Teese, Lisa Marie Presley, Eve, Fergie

 

 

 

2004. Viva Glam V.

Christina Aguilera, Missy Elliott, Pamela Anderson, Linda Evangelista, Chloe Sevigny, Boy George

 

 

 

2002. Viva Glam IV.

Shirley Manson, Sir Elton John and Mary J. Blige

2001. Viva Glam III.

Mary J. Blige and Lil’ Kim

1997. Viva Glam II. Kd Lang

1994. Viva Glam I. RuPaul